Kicsit nyomasztó, ha az embernek egy erős kemoterápia mellett nő a daganata az agyban.

De csak egy picit. 

Zsák a foltját megtalálva, szinergikus kölcsönhatásba lépett az egyik néni az új beteggel.

Eddig csendben szendergett, magasvérnyomás betegség tudattal, a leukémiás néni, ma meg önmagára talált és nagy sopánkodásba kezdett, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje.

A wc-t tönkretevő néni, megkezdte napi nyüzsgését, tegnap meg letámadta anyut, hogy hozzon neki 2 tekercs wc papírt, előtte engem támadott le ugyanevvel. Szegény Anyu, olyan kis riadt arca lett a nénitől.

Kicsit bosszant, hogy ha az ember jóindulatúan felajánlja, hogy néha segít behozni ezt-azt, akkor már nem veszik észre, hol a határ meg stilisztikailag is látok kifogásolni valót abban, ha egy 180 cm/100kg összbenyomást keltő emberke az útjába áll az embernek, hogy adj ezt azt, hozz ezt azt. Életében előszőr van a néni Budapesten, és olyan 60 körül lehet...

Mizantróp életfilozófiámhoz mérten, idő kell ahhoz, hogy megszokjam a szobatársaimat. Na meg személyiségfüggő is.

Legterhelőbb kollégát az idei hospital-trip-emen fogtam ki. 4.45-kor már ébren volt, és onnantól kezdve nagyon hangosan nyomatta a hülyeségeit. (tényleg hülyeségeket)

Mindenféle elméletemmel össze nem egyeztethető módon, a korombeliekkel találtam meg legjobban a hangot 

Ma megint 6 előtt (4.30-kor kb.) ébresztett a szobatársam, aki úgy dolgozza fel a betegségét, és az egész életét hogy állandóan mondja, jó hangosan. Kicsit kialvatlan vagyok emiatt. Másik néni pánikol, mert 157 volt a vérnyomása.

Telefon, a nővérhívó.

Fura érzés, mikor 2 féle szakorvos egymásnak ellent mondó véleményt mond. És a választól az életem függ, szó szerint. Szép lenne, ha ezt ringben vagy párbajban döntenék el.

Nincs kajám, de éhes vagyok, 2 kisüveg lekvárom van, glicerines bóraxom, szódabikarbónám, aszalt szilvám és kórházi margarinom. Ilyenekből mit hozna ki egy főzőműsor, nem tudom.

Elegem van már a kórházakból, meghogy a gerincelőmbe szúrkálnak. Jobb nyári programok is vannak ennél.

Félpasszívan hallgatom itt is a betegek öngyógyító stratégiáit.

Az egyik beteg nagyon az agyamra megy, így most is fülessel vagyok.

Most fotóztam ezt a táblát, mert az első pillanattól megfogott. Közben a takarító furán mosolygott, mondtam neki, hogy a blogomba lesz, erre meg úgy nézett  rám, mint extroveltált tini egy demens betegre . Hát igen, az ilyen fotók beszerése sokszor veszélyekkel jár. :D

metotrexát tud valamit, 1 hónappal a kezelés után is 0,23-as a neutrofilem.

Nem tudok, most jól vagyis jobban írni, mert görcs van a lelkemben.

Tegnap egy beteget nem tudtak hazaszálítani, mert ahhoz túl rosszul volt, hogy betegszálító vigye, mentők meg nem akarták talán azért mert minek küldenek haza egy ilyen súlyos beteget.Otthon akar meghalni.

Megint loptak a kórházból külsősök, eddig csak ezekről tudtam, hogy egy emberkének a laptopját vitték el, aki nagyon gyenge állapotban volt ezért egyedüli szobában. Egy leukmiás emberkétől 9 ezret vittek el. 
 

Lopjunk súlyos betegektől, mert úgy sem tudnak védekezni. 
 

pöpec...
 

 Egyrészt, mert köztudott hogy annak ilyen az MRI képe:

Másrészt meg nincsenek olyan tünetek, és nem is annak néz ki, de hátha az, nem pedig valami kőhalálos daganat.

Tavaly nem gondoltam volna, hogy egyszer még reménykedni fogok abban, hogy gomba van az agyamban.

Meg idegsebészei, meg ilyenek. Nem tudni mi van a fejemben, eddig az volt, hogy limfóma, de a szisztémás kezeléstől csak nőtt a rohadékja. Lehet nemsoká meghalok, vagy elvesztem a személyiségemet, de lehet semmi bajom nem lesz.

Mindig az ilyen busz elüthet bárkit, meg virágcserép fejére eshet bárkinek szöveggel jönnek elő, mintha a bajom miatt ezek ellen védve lennék vagynemtudom. Statisztikában itt meg, van nem szor.

Hétvégére talán kapok valami információt, hogy mikorra tudnak mondani bármit is.

Voltam már életveszélyes állapotban, halálközeliben is, lehet halálközeli élményem is volt, de mégse lehet ezt megszokni, főleg, ha még kétszer ennyit élnék akkor is fiatal lennék a meghaláshoz.

"azt mondják, hogy meghalok.
De annyi mindenfélét hall az ember,
hogy erre csak hallgatok."
 

Valami történt a takarítóval, aki eddig dudolászott csak magában. ingerült volt meg ilyenek. Csodálom benne azt, amennyire cseszik a munkájára. Sokszor nem lehet megmondani, hogy járt-e már a szobában amit épp kitakarított vagy sem.

Voltam EKG-n, T-m még mindig magas egy kicsit, de már hiányozna is, ha nem. Valószínűleg kapok valami újféle kemót-nyami- ahhoz kellenek mindenféle eredmények. Nem tudom mennyi az esélyem, hogy meggyógulok "DLBCL CNS?" -ből. Első kezelésre csak nőtt, meg kicsit nekrotizált a közepe. Hátha, így már tudnak venni mintát, ami nélkül elég nehéz kezdeni bármit is. A beszédközpontomnál van a daganat, mondtam a dokinak, hogy vehetnek mintát szerintem, úgyis sokat beszélek.

Első hematológiás diagnózisom, is kérdőjeles volt. Leukémia acut? . Volt. Az is menő.

Most volt itt a doki, mondta megint vesznek liquort, és szétküldik mindenfelé, hátha valaki lát valamit benne. Ez a 3. LumbalPunktio-m lesz. A mobilnetemmel meg vagyok elégedve egyelőre.

2010 július 6.

9:08

Jött egy élettörténettel kezdő beteg, remélem talál valakit társnak az ilyen jellegű beszélgetésekre, mert én sajnos nem nagyon érdeklődöm ilyen mély szinten mások élete iránt, így erőfeszítésembe kerül figyelni, hogy melyik unokája, épp hol van és mit csinál és miért, és közben hogyan tartja a kapcsolatot a vele.

Nincs az a happy hardcore hangulat, myeloma multiplexesek, létszámban átvették a hatalmat a szobában. Dörög az ég, remélem nem naívitás azt gondolni, hogy a kórházba nem csap a ménykű. Olvasom a könyvemet, de nem szeretnék spoilerkedni avval, hogy leírom, épp hol tartok.